Hatodik fejezet

Hétfőn minden a megszokott rend szerint indult. Túl voltunk az avatáson, senki sem számított semmi extrára, hiszen tudtuk, jövőhétig semmi nagy esemény nem fog érkezni. A dolgozatok is még elég távoli gondolatoknak tűntek, így az egyetlen borús dolog, amire számítottam volna, az a felhős ég.

Nos, nem is én lettem volna, ha nem alakul unalmasan a napom.

Először is, az eső már kora reggel elkapott, miközben biciklivel igyekeztem a suliba. És az élet iróniája valamiért azt diktálta, hogy akkor álljon el, mikor megérkezek. Nem mintha bajom lenne az esővel, sőt, imádom - alsós koromban folyton "esőtáncot" jártunk Rebekával -, de nem kifejezetten  vagyok oda azokért a pillanatokért, mikor a felsőbb erők rajtam kívánnak szórakozni.

Ettől függetlenül felvettem a pozitív-vagy-hiába-van-hétfő arcom, és a teremben máris összeütköztem egy papírrepülővel. Ó, igen, az AirKilencbé akcióba lendült.

Tavaly, valamikor tavasszal az osztályunk nagy része bent dekkolt az esős napokon, és két osztálytársam nekilátott a papírrepülők gyártásának, és azóta mondhatni ipari mennyiségű "járművet" alkottunk meg a felhős napokon. A legtöbb gépünk az utcán végezte.

Tényleg olyan volt, mint egy leszállópálya. Az utca tele volt sáros és vizes papírdarabokkal.

Hédi kissé álmosan terült a padon, mellette az ikrek társalogtak. A félig alvó állapotban lévő barátnőm csak dünnyögött, ha tőle kérdeztek valamit. A három szöszi ennek ellenére tökéletesen elvolt.

- Sziasztok - köszöntem, majd be is vágódtam a székembe.

- Látom frissítően hatott rád a reggeli zuhany - jegyezte meg Nina. - Eláztál?

- Nem, Nina, nem ázott el. Mielőtt bejött a terembe a - köszörülte meg a torkát - a szakadó esőről, még járt egyet a medencében.

- Van a suliban medence? - nézett fel döbbenten Hédi.

- Nincs is a suliban medence! - vágta rá vele egy időben Nina.

- De akkora tócsák vannak, hogy azok medencének számítanak - húzta ki magát az idősebbik iker.
Nina csak szemét forgatva reagált, majd a tanóra kezdetéig beszélgettünk.

Egy valamit tudni illik az iskoláról, ahová már évek óta járok: amikor azt mondom, hogy imádom, akkor abban a pillanatban komolyan is gondolom. Természetesen ez negatív értelemben is érvényes.
De bármennyire is ellenzem a szocializálódás ezen módját, egy rossz szót nem szólhatok - az iskola első hónapja maga a megvalósult álom.
Ugyebár az első hét a szokásossal telik; húzzuk a tanulás indítását, a nyári életérzés még mindig ott van mindenkiben - igen, még a tanárokban is -, és általában ilyenkor vagy politizálunk, vagy próbáljuk szórakoztatni a tanárt. Általában sikerül is, de persze a lázadó tanárok között ez nem mindig megy.
Illetve, a hittanórák is elég lazák a kezdetekkor: az év első két órája filmnézéssel telik, ahogy a félév utolsó két órája is, és persze az év végi napok is.
Rátérve a második hétre, ugyebár a gólyaavatásnál, és a szivatásoknál nem sok jobb dolog létezik. Talán a pizza, de az most mellékes.
És aztán, elérkeztünk a harmadik héthez, a választásokhoz.
Melyik iskola az, amelyik ennyire elkényeztetni a diákjait? Így kezdeni a tanévet tényleg nem nagy teher... kivéve, ha az öt napból kettő nulladikkal kezdődik.
De hát ez van, a hétfő afféle beharangozó a választások kezdetére. Na de akkor rá is térnék az izgalmasabb részére.
Második szünetben az udvaron gyülekező volt, és a két osztály képviselői kint álltak az igazgató, és néhány fontosabb iskolai személy mellett.
Tulajdonképpen mi már tavaly nagyon jóban voltunk a jelenlegi 12. A-val, így már a kezdetekkor tudtuk, hogy Bálintékra fogunk szavazni ami a diákelnökséget illeti. természetesen az imént említett srác indult, akinek nemcsak hogy az egekben van a népszerűségi szintje, de mindenki imádja - körülbelül minden sportágban megállja a helyét, a suli legjobb kosarasa, és persze eszméletlen helyes... Konkrétan mintha egy amerikai filmből került volna ide. Szegény Hanna, átgondolva a srác előnyeit tényleg megértem a megszállottságát, de semmi szükség nem volt arra, hogy átcsapjon Trina Vega-ba, és kövesse mindenhová a srácot.
Jobban átgondolva: szegény Bálint.
A sort Bálinték kezdték, ő és Linda tartottak egy kisebb beszédet arról, mit ígérnek, és mit terveznek az idei évre vonatkozva. Őket követte a B-s csapat, Heni és Gabi, akik szintén elég ismertnek számítottak.
Így állt hát össze az idei évre a diákigazgatóságért való versenyre.

- Nem értem, nálunk ilyen miért nem volt? - kérdezte Hédi elgondolkozva. - Mármint a régi sulimban is hatosztályos gimis voltam, de ott vagy nem volt, vagy csak megint lemaradtam mindenről.
- Egy hétről lemaradni három évig, mindig, ugyanakkor? Lehetetlen, bár megfontolásra méltó gondolat - vontam fel a szemöldököm, majd a hüvelyk- és mutatóujjam az államhoz emeltem, mintha annyira intelligens lennék. Na, nem mintha nem lennék az, csak nézőpont kérdése.
A Csábításból Jeles játékból akár érettségizni is tudnék azonnal, és lefogadom, max pontszámot érnék el.
Oké, ez nem egészen intelligencia kérdése, de mint mondtam, "nézőpont kérdése".
- Jó, de na - nevetett fel. - Érted te.
- Értem én - bólintottam vigyorogva.
Sokszor, mikor rájövök otthon, hogy a suliban mennyit mosolyogtam aznap, úgy érzem magam, mintha egy 2008-as amcsi film főszereplője lennék, aki azért fizetnek, hogy mosolyogjon és vásároljon.
- Az ikrek merre?
- Az ikrek - motyogtam körbenézve az udvaron - arra - böktem a kijárat mellé, ahol a két szöszi állt.
Csatlakoztunk a két lányhoz, akik ár most forró csokival a kezükben álldogáltak. Ez csak egyet jelenthet: náluk már most megkezdődött a hideg-van-hagyj-mindjárt-tél-én-ezt-nem-bírom időszak, amivel kapcsolatban sokszor egyet is értek. Már hogy ne tenném, sokszor nyáron is zokniban alszok, hat réteg takaró alatt.
Elég furcsa szerzet vagyok.

Másnap elindult az A-sok kampánya. Az osztályunk - mint már említettem - nagy barátságban van velük, így mi egyike voltunk a főbb támogatóiknak.
Reggel, ahogy megérkeztem, a suli udvarának valamennyi pontja tele volt hangfalakkal, amikből üvöltött a zene. Remek, legalább a nulladik órában megúszták a komolyabb feladatokat.
- Hali! - Hédi visítva ugrott a hátamra első óra után. Külön volt óránk, ami őszintén szólva ritka dolog, így általában versenyzünk, ki tudja hamarabb letámadni a másikat. A mai kört megnyerte, úgy néz ki.
- Szia - mosolyodtam el. - Na, volt valami eddig?
- Semmi, de eddig imádom ezt a hetet. Jó, persze, még semmi sem volt, de Linda tök kedves mindenkivel, meg minden.
- Na igen, Lin a nyerő! - nevettem fel.
Nyolcadikban nagyon jóban voltunk Lindával és a barátnőivel. Az osztály menőbb lányai folyton vele lógtak, és mivel az osztályban volt egy kisebb összetartás (ugye össze voltunk azért szokva, mindenki kerülte a balhékat, ilyesmi), általában én és Emma is odacsapódtunk. A többi lány közül páran elmentek, de még így is sikerült tartani a kapcsolatot Linékkel.
Az idősebb ismerősök hatalmas előnyökkel járnak - ez meg is mutatkozott a harmadik szünetben. Az előző szünetekben nemcsak az udvaron történő nasiosztásnál jártunk jól, hanem a kampányfilm vetítése is fantasztikus volt!
Lin és Bálint hozzánk jött be (ugyebár ilyenkor külön termekben vannak a különböző osztályok és évfolyamok, és egy adott időpontban vannak a kampányfilmek vetítései, és ilyenkor csatlakozik hozzánk az adott napon két diák a szóban forgó osztályból), ami már abszolúte egy remek húzás volt, hát még amikor indítás előtt beállítottak egy csomó kajával... nem hazudok, ha azt mondom, kilóra megvettek mindenkit.
És még csak el sem kezdődött a nap.
Mellesleg mi az A-sokkal voltunk együtt a vetítésen.
- Egyébként mi a témájuk? - kérdezte Hédi. Vállat rántottam, mivel őszintén szólva tippem sem volt.
- Nem tudom, nem nagyon figyeltem a plakátokat.
A plakátok létfontosságúak, semmiképp sem elhanyagolhatóak; ez dönt az első benyomásról a kampánypártoknál, és hát nem egy-ékét szavazat múlik ezeken.
Időközben nemcsak az ikrek érkeztek meg, hanem nagy vihogások közepette egy A-s fiúcsorda is letelepedett mögénk, majd egy igencsak ismerős hang szólított meg minket:
- Csatlakozhatok?

______________________________________

Sziasztok!

Úgy ég az arcom, nagyon szégyellem magam, amiért idáig elhúzódott ez a rész, és még nem is olyan hosszú... :(

Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de sajnos nekem is bejött a suli, és hát velem sem kivételeznek. Na de mindegy, remélhetőleg most már minden  visszaáll az eredeti kerékvágásba, és tudom nektek folyamatosan hozni a részeket! <3

Illetve, szeretnék megkérni mindenkit - újakat, korábbi olvasóimat -, hogy valamilyen formában jelezzenek, ha elolvasták a fejezetet, mert kicsit talán az is hozzájárult az eltűnésemhez, hogy (véleményem szerint) eléggé kezd kihalni a blogolvasás, és persze a blogolás is. Nem sajnáltatás, vagy ilyesmi, de nagyon jól esne mindenkitől egy visszajelzés.

Remélem tetszett a rész, imádlak titeket! <3
Ölelés, Chloe