2016. július 28., csütörtök

Ötödik fejezet

A tornaterem csendbe borult, és mindenki izgatottan bámultan az oldalvást álló végzősöket, akik a feladatokat állították össze.
Felkonferálták az eseményt, és máris nekiláttunk a feladatoknak. Illetve nem én, hanem a többiek.
A hangszórókból üvölteni kezdtek a dalok, amiket valószínűleg még ezerszer fogunk hallani - a sulis napok és a diákelnök választás ilyen lesz, például.
A hetedikesek és két tizenegyedikes kisietett középre, miután hívták őket. Sorverseny volt. Gondolom a sörivó versenyért már nem rajongott az osztályfőnök, de megvoltak anélkül is.
Így folytak sorban a versenyek, amikor végre kihívták Hédit is, mellé pedig Kareszt hívták ki. A az évfolyam másik osztályának is ki kellett mennie, és máris elkapott a versenyszellem, mikor megláttam Lilla mellett a szomszédom, aki aznap reggel nagyon szépen nekem ütközött. Csak remélni mertem, hogy szivatós feladat legyen.
Nem mintha kímélték volna őket: a feladat a sminkelés volt, bekötött szemmel. Lányok, a fiúkat.
- Hédi már megint megúszta! - suttogta a fülembe Tina, mire megrántottam a vállam. Úgy néz ki, jókor, jó helyen van az esetek többségében. Biztos születésekor nemcsak családot, de szerencsecsillagot is kapott.
- Nem tudom hogy csinálja, de kérek ebből a varázserőből - dünnyögte Nina, az ikrek pedig rögtön elkezdtek csacsogni arról, miképp is fosztják meg Hédit ettől a "különleges erőtől".
- Lesd Márkot! - visította Nina röhögés közben, mialatt a szóban forgó fiúra mutattak. Nem csak Tina, hanem én is eszeveszett röhögésbe kezdtünk.
Nem tudom, Lilla hogy csinálta, de az a végkifejlet, amivel megáldotta a kosaras srácot, az valami zseniális volt.
A lehető legrosszabb értelemben.
Mármint a fiúnak, mi remekül szórakoztunk.
Nem is tudtuk, min vihorásszunk - a homlokán virító rúzson, vagy az összeszempillaspirálozott fülén és arcán. Arról nem beszélve, hogy a tusvonal az orra alatt épp bajuszt játszott.
- Amigo, el ne veszítsétek! - üvöltötte az egyik a-s, mire Márk kínjában elröhögte magát. Válaszul visszakiáltott:
- És mi a halált csináljak?
- Fordulj arra, amerre kell!
- Miért érzem azt, hogy már csak egy sombreró kéne neki, és elmenni egy mexikóinak? - törölgette a szemét Nina, aki közben szorgosan vette fel a sminkelés - vagy ahogy ő nevezte; "teljes átalakítás" - folyamatát.
- Összecsinálom magam, már most olyan, mint Speedy Gonzales - nyögte ki Tina, levegő után kapkodva. kétség sem fért hozzá, tökéletesen elvoltunk. Azt hiszem, életemben nem éreztem magam ilyen jól gólyaavatáson.
- De neki nincs bajsza - felelte Nina, és ezzel egy újabb iker-botrány vette kezdetét. Mosolyogva néztem a szösziket, ahogy próbáltak dűlőre jutni az egér kinézetével kapcsolatban, de mikor már végleg feladtam, megböktem a vállukat, és Hédi alkotására tereltem a figyelmüket.
- Mától ő csinálja a kinézetem - jegyezte meg Tina, miután szemügyre vette Kareszt. Hédi mondhatni remek munkát végzett, leszámítva, hogy pár vonal nem lett egyenes, és Karesz a festékkel az arcán inkább hasonlított egy elmebetegnek, mint csinosnak.
Viszont a rúzs nagyon jól állt neki.
(Csak vicceltem.)
Az idő letelt, és a zsűri - hasonlóan a nézőkhöz - röhögve kezdte pontozni az alkotásokat. Az igazgató, és a végzősök osztályfőnökei remekül szórakoztak. A zsűri diákjai... nos, mondjunk csak annyit, hogy lesz a neten profilból készült kép is a végeredményről.
Végül a helyükre siettek, és mindkét osztály ugyanahhoz a folyamathoz látott hozzá: töménytelen mennyiségű szelfi készítéséhez.
Hédi és Karesz egy egész fotósorozatot kapott, Hédi fel is tette az egyiket kedvenc közösséginkre "mai alkotásom, avagy gólyaavatáson vagyok, segítség!" címmel.
Facebookon több kép i helyet kapott, mindegyik egy tonna lájkot kapott, a szülők is kommenteltek. Látszólag csak Karesz anyukája esett kétségbe, de igazándiból nem volt nagy dolog, mindössze kötöszködésképp annyit írt: "Na de fiam, gólyaavatásról volt szó, nem holmi sminkpartiról!"
- De laza anyukád van - csapta vállba Hédi Kareszt vihorászva, aki kihúzta magát.
- Most mit mondjak, imádom Ancit - felelte kezével csapkodva, majd egy mozdulattal beletúrt a hajába, azzal a tipikus lányos mozdulattal.
Na erre a párbeszédet figyelő társaság elkezdett röhögni, és hivatalosan is mi lettünk a leghangosabb társaság. Az ofő kicsit összehúzott szemmel figyelt minket az elején, de végül megadta magát, és ő is beszállt a marhulásba.
Most mit mondjak, ragadós a jókedv.

Majdnem egy órával később elérkeztünk a legizgalmasabb és legundorítóbb részhez: a gólyalöttyhöz.
- Szoríts - suttogta Hédi, láthatóan be volt parázva. Már korábban említette, hogy hamar képes elhányni magát, és nem szándékozik ezt tudatni másokkal, főleg nem ekkora tömegben.
- Meglesz - mutattam a hüvelykujjam, és optimista vigyorral küldtem a pulthoz, ahol a végzősök már javában osztogatták a poharakat.
- És most jöjjön az eskü - azzal a szervezők nekiálltak az eskünek, akiket legalább százötven diák ismételni kezdett. - Egészségetekre!
Az egész tornaterem nagyon sóhajtott, majd összeszorított szemekkel le is nyomták a kutyulmányt. Hédi is túl volt rajta, szerencsére betartotta a gondolj-rá-gyógyszerként-vagyis-nyomd-le-egyben tanácsom, és ki kell jelentsem, nem történt katasztrófa. Viszont az a fintor, amit vágott, az megfizethetetlen.
- Kamerázod? - lestem oldalra Tinára, aki nagyban bólogatott.
- Az alkoholos incidens után ki nem hagynám.
- Helyes! - biccentettem.
Hatan, mellettünk az ofővel néztük, ahogy tíz osztálytársunk túlteszi magát az italon, amikor Tina sóhajtozva megszólalt: - Ah, az emlékek.
- Amikor még nekünk kellett ezen túlesni... - folytatta Krisz bólogatva.
- Mennyire szemétség, ha élvezem a szenvedésük? - kérdezte vihorászva Ákos, mire Nina nagyban bólogatni kezdett.
- Nem az, én is bírom a látványt - vigyorodott el ördögien.
- Ja, de csak mert ti össze is hánytátok magatokat - vágta rá Tina, mire Ákos vállba lökte, Nina pedig érett módon kiöltötte rá a nyelvét.
- Vizetvizetvizet - rohant oda Hédi, és ki is kapta a kezemből az üveget.
- Hé!
Válaszra sem méltatott, inkább lenyomta a torkán a fél liter folyadékot, amit nemrég hoztam be magamnak. Nem vettem volna zokon, de kockára tettem vele az ülőhelyem, ami padon volt, nem pedig a földön. Igen, tudom, világi probléma.
- Bocsi, telinyomták borssal és hagymával az alját - mondta szinte könnyezve. - Rühellem a csípőset, meg az ilyen "nem kell még" ízű hülyeségeket. Komolyan, mintha nem lett volna elég szenvedés a fogkrém!
Elnevettem magam, legyintettem egyet, amolyan ezesetben-semmi-baj stílusban, majd arrébb csúsztam, hogy legyen elég hely neki is.
A többiek is visszatértek, elmondták az élményeiket a "méreggel" kapcsolatban, majd mindenki indult a maga útjára.
- Jössz? - kérdezte Hédi mosolyogva, miközben felvette poncsóját. Megigazította a haját, én pedig feleszméltem a bambulásomból.
- Ja, persze - vágtam rá, majd felkaptam a telefonom és a pulcsim, és már követtem is a szöszit. Hátranéztem, hogy mégis mi vonta el ennyire a figyelmem, és szembe találtam magam az évfolyamtársainkkal, akik épp egymást videózták, és őrültek módjára fotózták Márkot.
Látszólag olyan jól elvoltak, mint kik ezer éve ismerték egymást. A fiúk egymással baromkodtak, a lányok pedig egymással beszélgettek, két csoportban. Nos, bármennyire is összetartó az osztály, a lányok már csak ilyenek - nem mindegy, kikkel társalognak.
- Na, végül csak túléltem - jelentette ki a lány mérföldes mosollyal az arcán, én pedig mosolyogva fejeztem ki egyetértésem.

***

Szombatom viszonylag korán keltem, és első dolgomként felkaptam a könyvet, amit Hédi adott kölcsön csütörtökön. A Ha maradnékról van szó, amiről elsőkörben beszélgetni kezdtünk. Mondta, hogy szívesen kölcsönadja, én pedig elfogadtam az ajánlatot, hiszen ha másért nem is, de remek beszédtéma lehet a későbbiekben. Nincs is jobb, mint mikor két ember megvitatja azt, amiért rajonganak.
Így hát egy kakaó kíséretében kiléptem a ház előtti tornácra, lehuppantam a hintaszékbe, és törökülésbe helyezkedve kezdtem el az olvasást.
Mindössze tizenegy lehetett, mikor nekiláttam, de még háromkor is kint ültem. Hanna (anya utasítására) hozott ki nekem nassolnivalót, szóval tökéletesen megvoltam.
Viszont - örökletes bénaságom árán - fázni kezdtem, szóval kihoztam egy nagy pulcsit (amikor anya észrevette a kezemben a pokrócot, mondhatni szívinkfartust kapott, és egy szép mozdulattal vissza is lökött a lépcső irányába, mondván: ezt gondold még át egyszer.
Szóval újfent egy újabb bögre gőzölgő kakaóval és egy vastag, hópelyhes pulcsival léptem ki a ház elé. Persze a kedvenc bundás zoknim sem maradhatott el.
– Mindent megértek – súgja. – Megértem, ha menni akarsz. Igaz, mindannyian azt szeretnénk, ha maradnál. Én is ezt szeretném. Soha az életben nem akartam még...
Bizonyára mindenki ismeri azt az érzést, mikor a történet elér a legizgalmasabb és legérzelgősebb részéhez. Ez az a hely, ahol a lányok titkolva könnyezni kezdenek, az érzékeny fiúknak elszorul a torkuk, a macsó réteg pedig megpróbál nem koncetrálni.
Nos, én épp egy ilyen fázisban volt, amikor - mint rájöttem - Márk kijött az udvarra és nekilátott a kosárra dobásnak.
Ezzel nem is lett volna baj, ha nem lennék képes felmérgelni magam ilyesmin.
Aztán, ott van az a filmbe illő pillanat, amikor szótagonként halad a főhős, mert valami zaj zavarja. Hát ez egy olyan helyzet volt.
De nem - labda koppanás - az számít - labda koppanás -, hogy én... - labda koppanás.
És így őrült meg a Kaszta család legígéretesebb sarja... A történelemkönyvek imádni fogják.
Így egy nálam is őrültebb gondolat eredményeképp a kosárpalánk alatt kaptam magam, ahogy csípőre szorított kezekkel várom, hogy felfigyeljen rám a kosaras srác.
- Mi a gond? Legutóbb nem utaltál rá, hogy ütközni - hangsúlyozta - fogunk.
Elmés szóvicc, de jelenleg nem tudom értékelni. Hanna viszont már most nyakon fogná a srácot, és vihorászva beszélnének, majd mikor kellően megkedvelte, panaszkodna a korkülönbség miatt. Pedig normál esetben én is a nővéremhez hasonlóan viselkednék, leszámítva a mondat második felét. Elköteleztem magam a sorozatok mellett még évekkel ezelőtt. Ezt a jelentőségteljes, harmonikus párkapcsolatot nem szakíthatja meg nekem egy magyar Troy Bolton.
- Nem is "ütközni jöttem", hanem egy szívességet kérnék - feleltem.
Felkapta a labdát, és érdeklődve figyelt.
- Remek lenne, ha úgy egy órával el tudnád tolni a dobálást, épp olvasok - emeltem fel a könyvet szemléltetésképp.
- Ezzel mászkált a Szőke is, nem?
- Hédinek hívják, és igen - forgattam meg a szemeim. Nem tudok mit tenni, ösztönös a reakció.
- Ja, a kávéautomatás csaj - bólintott. Figyelmen kívül hagyva engem kosárra dobott, ami épphogy elment pár centivel a fejem felett.
- Te voltál az?
- Dehogy, haverom volt - magyarázta.
Helyes.
- Na, visszatérve a témához: hajlandó vagy elhalasztani az edzésszerűséged?
- Hááát - húzta el a száját.
- Na, ne szórakozz velem - nevettem fel, és máris éreztem, hogy a pulykaméreg eltűnik. Alapjában véve nem is éreztem volna magam olyan rosszul a fiú társaságában, mindössze ennyi ellenérvem van a közelsége ellen, hogy eleinte elleneztem egy kicsit a lélegzését.
Talán problémáim vannak.
- Jaj, hagyjuk már, ha az kell, simán megverlek kosárban, és akkor megegyezhetünk - adtam be a derekam.
- Te? Engem? - Színpadiasan felnevetett. - Várom a fejleményeket. - És azzal a kezembe dobta a labdát. - Öt kosár, felváltva. Te kezdesz.
És a következő pillanatban már azt vettem észre, hogy egy kosármeccs közepén vagyok Márkkal, a fiúval, akit elvileg több szempontból utáltam; ő volt a bunkó srác, aki nekem jött, akinek a haverja szórakozott Hédivel. A fiú, aki miatt a legjobb barátom hamarabb hagyott el, mint kellett volna.
És abban a pillanatban mégsem volt több egy új szomszédnál, aki csak velem versenyzett egy hülye sportban.
- Négy-négy, barátom, készülj a vereségre - nevettem fel. Én jöttem, és szinte biztosra éreztem, hogy bele fogom dobni.
- Majd meglátjuk - mondta halkan, és közvetlen mögülem várta a vereséget, ami hamarabb jött, mint vártam volna. És ráadásul nálam. - Megmondtam.
- Várjunk csak, te jössz, ha nem megy be, még mindig nyerhetek - kiáltottam rá feleszmélve, és a kezébe nyomtam a labdát, várva egy hasonló eredményt. Aha. Nagy kár, hogy nem úgy végezte, ahogy én azt remélni mertem.
Márk egy nyertes vigyor kíséretében pattogtatni kezdte a labdát, én pedig morcos arccal siettem vissza a házba. Észre sem vettem, mennyire fázik a talpam, holott égig papucsban voltam.
Felvettem a bögrém, és miután ár mindent összeszedtem, egy ajtócsapódást hallottam. Kinéztem a tuják között a szomszéd házhoz, és rájöttem, hogy egyedül maradtam, Márk pedig felszívódott.
Amikor leesett a dolog, minden gondolkozás nélkül visszaültem a helyemre, és egy bamba vigyorral a képemen láttam neki a könyv folytatásának.

___________________________________


Extra hosszú rész, csak nektek, (remélhetőleg nem) csak most!
1900 szó, te jó ég, nagyon büszke vagyok magamra, az előző fejezet hossz ennek a nyomába sem ér!
Szeretném megköszönni, hogy ennyire zseniálisak vagytok, hiszen kb. két óra telhetett el a 4. fejezet posztolása után, és máris további hat feliratkozó érkezett. Te jó ég srácok, mennyien vagytok? <3
Szavaim sincsenek, olyan boldog vagyok, köszönöm ezt a sikerélményt, amit nyújtotok, nap mint nap! Meg sem érdemellek titeket. Ráadásul még késtem is a résszel.
Illetve, kérésetek számomra parancs: >>>FACEBOOK CSOPORT<<<tal gyarapodott a #HÉTAG közössége, lépjetek be mindenképp, ne érezzem úgy, hogy felesleges volt megcsinálni! ;)
Legszorosabb öleléseim küldöm ❤️
Chloe

10 megjegyzés:

  1. Szia!

    Fú, mennyire vártam már ezt a pillanatot, hiányzott már Maja, meg a gólyaavatás, meg minden. *w* Imádtam olvasni, hogy mindenféle hülyeséget meg kellett csinálniuk. És nagyon együtt tudtam érezni Hédivel, én sem szívesen gyötörtem volna le azt a löttyöt. És a sminkelés. Óó, az első gólyabálomon nekünk is volt ilyen (igen, nekem kettő volt, mert a sulim nem nagyon ismeri a logikát :D), és annyit röhögtünk rajta. Tök kreatívan oldottad meg ezt a részt.
    És MÁRK! *w* IMÁDOM! Oké, esdig nem nagyon volt ideje villogni, de attól még nagyon szimpatikus, és alig várom, hogy jobban megismerhessük.
    Nagyon örültem amúgy, hogy sikerült egy hosszabb részt írnod, élmény volt olvasni, és nem haragudnék egy kétszer ekkoráért sem. :D A Facebook csoportba pedig jelentkeztem, remélem, beengedsz. :D

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága!

      Örülök, hogy tetszett a fejezet! ^^ Na igen, a sminkelés nálunk is megvolt, még sok-sok őrült feladattal, de nem lőhetem el mindet egyből. :D (Sajnos.)
      Na igen, Márk, aki jóval közkedveltebb lett, mint elsőre vártam... :D Mindenképp lesz még alkalma a szereplésre, nem kímélem meg az olvasókat tőle. Igyekszem a továbbiakban is ilyen hosszú - vagy hosszabb - részeket produkálni. Remélhetőleg össze is jön.
      A Facebookos csoport pedig már tagjaként tudhat! :D

      Ölelés, Chloe

      Törlés
  2. Szia!:)
    Annyira megörültem, mikor láttam, hogy új rész van kint, de nem tudtam azonnal elolvasni és kommentelni, mert nyaralni voltam, de most akkor mindezt bepótolom.:))
    Nagyon tetszett ez a rész, és remélem minél hamarabb tudod hozni a következőt!:)
    És Márk*-*
    Nagyon várom már, hogy több szerepe legyen, de most is olyan édi volt.:D

    Üdv, Stella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy végül tudtál kommentelni, öröm olvasni soraid. :) Köszönöm szépen, igyekszek a következőket is ilyen hosszúra megírni. :)
      Haha, Márktól nem szabadultok... :D
      Ölelés, Chloe

      Törlés